Látogatások Budapesten és Tatán
2007. Október 9. Budapest, Tata
Október 9-én Xiao Min asszony, Kína
sportminiszter-helyettese, a Kínai Olimpiai Bizottság alelnöke, a Lábtoll-labda
Világszövetség elnöke hivatalában kereste fel Bajnai Gordon önkormányzati és
területfejlesztési, sportot is felügyelõ minisztert.
A találkozón jelen volt Újhelyi István, az ÖTM államtitkára,
valamint Elbert Gábor sport szakállamtitkár is. A miniszterhelyettes
asszony köszönetet mondott a Szolnokon zajló lábtoll-labda világbajnokság magas
színvonalú rendezéséért. Hangsúlyozta, hogy nagy jelentõségûnek tartja
magyarországi látogatását, hiszen mindkét kormány fontosnak tartja a
sportkapcsolatok fejlesztését. Xiao Min szerint ez a kapcsolat az ötvenes
évektõl kezdve zavartalan, hiszen sok kínai edzõ tanulta mesterségét Magyarországon,
míg a magyar szakemberek sikerrel dolgoztak Kínában. Magyarország 1896 óta
sportnagyhatalom, és a kölcsönös elõnyök alapján, a pekingi ötkarikás játékokon
túl is hatalmas lehetõségek rejlenek az együttmûködésben. Mindkét fél a
kapcsolatok kitûnõ példájának minõsítette, hogy kedd este a Körcsarnokban a
világ legjobbjaival felálló kínai nõi asztalitenisz-válogatott Bátorfi
Csilla tiszteletére, gálamérkõzés keretében méri össze tudását az
Európa-bajnok magyar együttessel.
A miniszterrel történt találkozás után Újhelyi István ebédet adott
Xiao Min tiszteletére.
A díszebéd után Xiao Min a tatai edzõtáborba látogatott.
Kisfilmekkel mutatta be az
edzõtábort Orbán István intézményvezetõ a kínai delegációnak. Mint
kiemelte: 38 sportágban tudnak megfelelõen felkészülni a sportolók. Büszkén
szólt arról is, hogy nem tud olyan nemzetet mondani, amelyik még nem járt volna
náluk.
A fejlesztésekrõl is szólt, amelyek
közül kiemelkedik egy új, háromszintes, négycsillagos szálloda építése, és a
multifunkcionális csarnok lelátóval, a futófolyosó tetejét pedig az
ökölvívóknak rendezik be. Terveznek új focipályát, amelyet világítással
látnának el.
A sportminiszter-helyettes asszony kiemelte: kiváló adottságokkal
rendelkezik a tábor. Amikor beléptek a kapun, el is érzékenyült, arra gondolt,
hogy a legkiválóbb sportolók edzenek itt. A pekingi olimpiáról elmondta, hogy a
kínai nép 100 éves álma teljesül a rendezéssel.
A tatai látogatás után Xiao Min részt vett és beszédet mondott a
Bátorfi Csilla tiszteletére rendezett asztalitenisz gálán.
![](hirek_071009_vb-latogatas_budapest-tata_elemei/image001.jpg)
Középen Bajnai Gordon Önkormányzati és Területfejlesztési
Miniszter
![](hirek_071009_vb-latogatas_budapest-tata_elemei/image002.jpg)
Kínai oldalon
![](hirek_071009_vb-latogatas_budapest-tata_elemei/image003.jpg)
A magyar tárgyaló delegáció
![](hirek_071009_vb-latogatas_budapest-tata_elemei/image004.jpg)
Veres Pál és Xiao Min
![](hirek_071009_vb-latogatas_budapest-tata_elemei/image005.jpg)
Ajándékozás
![](hirek_071009_vb-latogatas_budapest-tata_elemei/image006.jpg)
Lábtoll-labda a miniszter kezében
![](hirek_071009_vb-latogatas_budapest-tata_elemei/image007.jpg)
Vendégségben Ujhelyi István államtitkárnál
![](hirek_071009_vb-latogatas_budapest-tata_elemei/image008.jpg)
Ebéd közben
![](hirek_071009_vb-latogatas_budapest-tata_elemei/image009.jpg)
Ebéd közben is folyt a tárgyalás
![](hirek_071009_vb-latogatas_budapest-tata_elemei/image010.jpg)
Ebéd utáni lábtoll-labdázás
![](hirek_071009_vb-latogatas_budapest-tata_elemei/image011.jpg)
A tatai edzõtáborban
![](hirek_071009_vb-latogatas_budapest-tata_elemei/image012.jpg)
Bátorfi Csilla búcsú játékán
Fotó: Fehér János és Veres Pál