Szolnok bajnok sportolóit köszöntötték
2023.február 17. Szolnok
Talán még sosem volt akkora az egy négyzetméterre esõ sportbajnokok
száma Szolnokon, mint február 17-én, a városháza dísztermében, ahol a
vármegyeszékhely 2022-ben magyar bajnokságot, diákolimpiai bajnokságot nyert,
kiemelkedõ hazai és nemzetközi sikereket elért versenyzõit köszöntötték.
Összesen 105-en – sportolók és edzõik – részesültek elismerésben,
ráadásul az eseményen adták át a rangos Kõvári Tamás Díjat és a Diáksportért
Díj Krajcs Gábor Emlékére díjat is.
– Kis túlzással annyi hely nem maradt, hogy egy ezüstérem elférjen
a teremben – fogalmazott megnyitójában a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola
ügyvezetõ igazgatója. Rózsa József, úgyis, mint a Sportiskolák Országos
Szövetségének elnöke. A szakember ugyanakkor a testedzés jellemformáló erejét
is kiemelte.
– A sport része az életünknek, egyik legnagyobb erénye, hogy
tartalmas emberi kapcsolatokat hoz létre. Az igazi életre neveli a fiatalokat –
fogalmazott.
Úgy vélte, ha egy szolnoki sportoló az olimpiai dobogó tetején áll,
akkor a gyõzelem örömében a szolnokiak is osztoznak, ugyanígy egy iskolai
közösség is büszke diákjai sikereire. Rózsa József köszönetet mondott a
városnak, a gazdasági és civil szervezeteknek, amiért támogatják a sportot.
A bajnoki díjazottak közül 11-en olimpiai sportágból érkeztek,
56-an nyertek diákolimpiát, és 25 felkészítõ vett át emlékplakettet.
Díjat azok a sportolók kaptak, akik 2022-ben magyar bajnokságot,
diákolimpiát nyertek, világbajnokságon, Európa-bajnokságon 1-3. helyezést értek
el, illetve felnõtt magyar bajnokságon, vagy magyar kupában 1-3. helyen
végeztek. Természetesen azon edzõk munkáját is jutalmazták, akik a dobogó
tetejére segítették növendékeiket.
Forrás: Rózsa Róbert szoljon.hu
A díjazottak között lábtoll-labdázók is voltak
A Szolnoki SZC Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvû Technikum tanulói
közül díjat kapott az egyéniben és csapatban diákolimpia bajnok Diós Letícia és
csapattársai: Rápolti Laura, Horváth Andrea, Seregi Zseni
A Szolnoki SZC Petõfi Sándor Építészeti és Faipari Technikum
tanulói közül a kétszeres –egyéniben és csapatban – diákolimpiai bajnok, Kökény
Gábor Martin, valamint csapattársai Czétényi Krisztián és Varga-Nagy Bálint
részesültek díjazásban.
Edzõjük, Fehér János (Újszászi VVSE) és testnevelõ tanáruk, Palotai
Marianna (Szolnoki SZC Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvû Technikum) munkáját
is emlékplakettel ismerték el, köszönték meg.
![](hirek_230217_bajnokok-koszontese_szolnok_elemei/image001.jpg)
Rápolti Laura, Seregi Zseni, Diós Leticia, a Szolnoki SZC
Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvû Technikum lábtoll-labdázói és testnevelõ
tanáruk, Palotai Marianna
![](hirek_230217_bajnokok-koszontese_szolnok_elemei/image002.jpg)
Kökény Martin és Czétényi Krisztián a Szolnoki SZC Petõfi
Sándor Építészeti és Faipari Technikum lábtoll-labdázói
![](hirek_230217_bajnokok-koszontese_szolnok_elemei/image003.jpg)
Rózsa József, a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola ügyvezetõ
igazgatója mondott ünnepi beszédet
![](hirek_230217_bajnokok-koszontese_szolnok_elemei/image004.jpg)
A Szolnoki SZC Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvû Technikum
diákolimpiai bajnokai
![](hirek_230217_bajnokok-koszontese_szolnok_elemei/image005.jpg)
Diós Leticiának Györfi Mihály, Szolnok város
alpolgármestere adta át a díjat
![](hirek_230217_bajnokok-koszontese_szolnok_elemei/image006.jpg)
Rápolti Laurának Tasnádi Zoltán, a sport és turisztikai
bizottság elnöke adta át a díjat
![](hirek_230217_bajnokok-koszontese_szolnok_elemei/image007.jpg)
Seregi Zseni díjátvétele
![](hirek_230217_bajnokok-koszontese_szolnok_elemei/image008.jpg)
Kökény Martin kétszeres diákolimpiai bajnok díjazása
![](hirek_230217_bajnokok-koszontese_szolnok_elemei/image009.jpg)
Czétényi Krisztián szép plakettet kapott
![](hirek_230217_bajnokok-koszontese_szolnok_elemei/image010.jpg)
Az ÉPFA és a Vásárhelyi Pál Technikum díjazottjai
![](hirek_230217_bajnokok-koszontese_szolnok_elemei/image011.jpg)
Edzõk és felkészítõk: középen Palotai Marianna és Fehér
János
![](hirek_230217_bajnokok-koszontese_szolnok_elemei/image012.jpg)
Fehér János Rózsa Józseftõl vette át a plakettet
![](hirek_230217_bajnokok-koszontese_szolnok_elemei/image013.jpg)
Palotai Marianna díjazása
Fotó: Diós Leticia és Fehér János