Egészségnap lábtoll-labdázással
2012. október 17. Szolnok
Október 17-én Egészségnapot rendezett a szolnoki Belvárosi
Általános Iskola. Az egészséges életmódot népszerûsítõ programok között
különbözõ sportbemutatók is helyet kaptak. A lábtoll-labdázást Fehér János
vezetésével az újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola gyermek és
diákolimpiai bajnok versenyzõi – Csák Vivien, Csépány Erik, Farkas Lilla,
Kanalas Renátó, Kanálos II. Róbert, Kovács Márton, Molnár Dániel, Molnár Gergõ
– mutatták meg a nagy létszámú közönségnek. A különféle rúgások és
labdaérintések után minden játékos bemutatta kedvenc trükkös rúgását, vagy
labdamegállítását, majd a körjátékok és a háló feletti játékok következtek. A
közönség alig várta, hogy labdába rúghasson. Húsz labda volt forgalomban, de
így is sorba kellett állni egy-egy rúgásért.
A tanulók között volt két ismerõs, akik már korábban is találkoztak
a lábtoll-labdázással. A hatodik osztályos Lakatos Daniella szüleitõl tanult
néhány dolgot. Édesapja, Lakatos Zoltán 1993-ban az elsõ magyarországi
versenyen gyõztes újszászi csapat tagja volt, kétszer nyert országos
bajnokságot hármasban és egyszer egyéniben, férfi hármasban kétszeres Hungarian
Open gyõztes. Édesanyja, Nagy Diána is jó lábtoll-labdázó volt a
szolnoki Széchenyi DSE, majd késõbb az Újszászi VVSE színeiben. A közönség
játék során Daniella is ügyesen rúgta a labdát. A másik ismerõs kislány a
másodikos Magyar Anna Viktória volt, aki szüleivel már többször szurkolt
a Hungarian Openen, és az ott kapott labdával gyakorolta otthon a rúgásokat.
Most is többször sikeresen átrúgta a háló felett a labdát.

A Tiszavirág hídon

A Tisza felett

Lakatos Daniella

Sokan voltak kíváncsik a lábtoll-labdára

Megtelt a terem

Mindenhol ültek

Sok lány volt az érdeklõdõk között

Kanálos II. Róbert, Csépány Erik, Csák Vivien, Kanalas
Renátó, Farkas Lilla, Molnár Gergõ, Molnár Dániel, Kovács Márton

Fülöpné Krisztián Szilvia köszöntötte a megjelenteket

Még a pálya szélén is ültek

Dekázás

Csák Vivien és Farkas Lilla

Kovács Márton bravúros rúgása

Játék párban

Mindenki rúgni akart

Az elsõ rúgók

Hosszú sorok a hálónál

Ki következik?

A hálónál

Magyar Anna Viktória

Mindenki rúgni akart

Sorban állás a rúgásért

Uzsonna

Farkas Lilla és Csák Vivien

Kovács Márton a csõbõl

Molnár Dániel
Fotó: Fehér János