Futó lábtoll-labdázók
2015. augusztus 1. Tata
Augusztus 1-jén harminckettedszer rendezték meg Tata legnagyobb
sportrendezvényét, a XXXII. Vértes Volán Minimaratont. Az 1984 óta minden évben
megrendezett rangos nemzetközi utcai futóverseny útvonala Tata legszebb részein
– az Öreg-tó és a Cseke-tó partján, a vár körül és az Angolparkban – vezetett.
A versenyzõk sportolás közben gyönyörködhettek a természeti és az épített
környezet szépségeiben. A pálya teljes szakaszán örülhettek a lelkes közönség
tapsolásának, biztatásának.
Az idõjárás szokatlan módon futásra kiválóan alkalmas volt. Nem
volt harminc fok feletti hõség, az erdei utakon pedig kellemesen hûvös volt. A
táv is eltért a szokásostól. A Kossuth tér felújítása miatt csak 12.5
kilométert kellett futni a 14 kilométer helyett. Így aztán sokan a bûvös egy órán belül teljesítették a távot.
Mint eddig mindig, a 32. Tatai Minimarathonon is indultak
újszásziak. A 14 fõs csapatból 10-en lábtoll-labdázók, akik a futásra
lábtoll-labdázással is melegítettek. Közülük Fehér János harminckettedik
alkalommal indult. A tatabányai dr. Répássy Györggyel õk a csúcstartók. Õk
azok, akik eddig mindig futottak. A lábtoll-labdázók közül a szintén rutinos
futónak számító ifj. Fehér János érte el a legjobb eredményt, 100.-ként
54:32-es idõvel ért célba. Bátran és jól futottak az újoncok. Az újszászi
Mihályi Richárd és a tápióbicskei Nagy Andrea elsõ tatai futásukon jó eredményt
értek el. A korcsoportos értékelésben a 16-17 évesek között Farkas Lilla
bronzérmesként állhatott a dobogón. Az eredményhirdetést követõ sorsoláson
Bakos Dánielnek kedvezett a szerencse. A tatai kirándulás az Öreg-tóban esti
fürdõzéssel fejezõdött be.
A lábtoll-labdázók eredményei:
Férfiak (552 célba érkezõ)
101. ifj. Fehér János 54:32 (29. a 35-39 évesek között)
189. Kanalas Renátó 59:36 (8. a 16-17 évesek között)
208. Farkas István 1:00:32 (24. a 45-49 évesek között)
322. Bakos Dániel 1:06:04 (31. a 30-34 évesek között)
434. Tóth Gábor 1:14:15 (39. a 30-34 évesek között)
507. Mihályi Richárd 1:23:56 (8. a 14 éven aluliak között)
546. Fehér János 1:35:18 (24. a 60-64 évesek között)
Nõk (288 célba érkezõ)
35. Farkas Lilla 1:01:46 (3. a 16-17 évesek között)
90. Nagy Andrea 1:07:57 (10. a 20-24 évesek között)
107. Kenyeres Lívia 1:09:06 (4. a 16-17 évesek között.)
![](hirek_150801_futok_tata_elemei/image001.jpg)
XXXII. Tatai Minimarathon
![](hirek_150801_futok_tata_elemei/image002.jpg)
Melegítés lábtoll-labdázással: Kanalas Renátó, Farkas Lilla
és Tóth Gábor
![](hirek_150801_futok_tata_elemei/image003.jpg)
Kenyeres Lívia és Kanalas Renátó 1 kilométernél
![](hirek_150801_futok_tata_elemei/image004.jpg)
Bakos Dániel a mezõnyben
![](hirek_150801_futok_tata_elemei/image005.jpg)
Világoskék sapkában Mihályi Richárd
![](hirek_150801_futok_tata_elemei/image006.jpg)
28-as rajtszámmal Fehér János
![](hirek_150801_futok_tata_elemei/image007.jpg)
Ifj. Fehér János
![](hirek_150801_futok_tata_elemei/image008.jpg)
Farkas István
![](hirek_150801_futok_tata_elemei/image009.jpg)
Tóth Gábor
![](hirek_150801_futok_tata_elemei/image010.jpg)
Fehér János
![](hirek_150801_futok_tata_elemei/image011.jpg)
Farkas Lilla a dobogó harmadik fokán
![](hirek_150801_futok_tata_elemei/image012.jpg)
3. Farkas Lilla
![](hirek_150801_futok_tata_elemei/image013.jpg)
Eredményhirdetés után a tatai várban
![](hirek_150801_futok_tata_elemei/image014.jpg)
Esti fürdés a tatai Öreg-tóban
![](hirek_150801_futok_tata_elemei/image015.jpg)
Hideg volt a víz
Fotó: Fehér János, Kézér Béla és Kiss T. József