A lábtoll-labdázás népszerûsítése Dunaújvárosban
2017. november 27. Dunaújváros
2017. november 27-én a dunaújvárosi Gárdonyi iskola lábtollazói a
város egyik középiskolájában – a Dunaújvárosi SC Rudas Közgazdasági
Szakgimnáziumában – mutatták be sportágukat.
Pár mondatos ismertetõ után a fõszerep a játéké volt. Dekázó
rúgásokat és csapatjátékot is láthattak a nagyobbak, akik ezután ki is
próbálták a lábtollazást. Ki félszegen, ki bátrabban, de jókedvvel és aktívan
játszottak velünk együtt. Volt, aki egyénileg próbálkozott a levegõben tartani
a labdát, mások párban passzolgatással ügyeskedtek. A bátrabbak néhány gyakorló
rúgást követõen csapatjátékra szervezõdtek.
Köszönettel tartozunk az intézmény testnevelõ tanárának, Nagyné
Antal Máriának, aki megkeresésünkre segítõkészen, érdeklõdve állt hozzá a
lehetõséghez, hogy tanítványaik kipróbálhassanak egy Fejér megyében alig ismert
sportágat.
Mindezzel azt szeretnénk elérni, hogy a lábtollazás városunkban is
ismertebbé váljon. Szeretnénk kilátogatni más középiskolákba is. Biztató, hogy
máris van érdeklõdõ gimnázium.
Lábtollazóink, akik részt vettek a bemutató foglalkozáson:
Bozár János Rajmond, Kattári Dávid, Oláh Noémi, Pottondi Szabolcs,
Rupa Roland, Szöllõsi Vanessza, Tokodi Dániel, valamint Vadas Viktor, aki
egykori gárdonyisként látogat vissza edzéseinkre, s jelenleg a Rudas tanulója.
Kohán Árpádné
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image001.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image002.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image003.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image004.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image005.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image006.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image007.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image008.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image009.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image010.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image011.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image012.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image013.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image014.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image015.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image016.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image017.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image018.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image019.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image020.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image021.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image022.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image023.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image024.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image025.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image026.jpg)
![](hirek_171127_nepszerusites_dunaujvaros_elemei/image027.jpg)