Lábtoll-labdázás az amerikai kórussal
2011.május 27. Újszász
Egy tanár házaspár Pennsylvániából, Jane és Guy Croyle
másfél évet töltöttek 2005-2006 folyamán az újszászi középiskolában
vendégtanárként. Az iskolában és a településen második otthonukra találtak.
Azóta, amint lehetõségük engedi, vissza-visszatérnek. S általában nem
kettecskén. Legutóbb egy ötvenfõs csoporttal, idén pedig a pennsylvániai
Juniata Egyetem Koncertkórusával töltöttek közel két hetet Magyarországon. Jane
és Guy eltökélt szándéka, hogy környezetükben népszerûsítsék a magyar kultúrát,
megismertessék az egyetemistákkal népünk hagyományait, szokásait. Mindezt oly
módon látják hatékonynak, ahogyan õk maguk is megélték: a személyes
tapasztalatszerzés útján. Ez az egyik oka annak, hogy az egyetem kórusát, ahol
jelenleg dolgoznak, éppen Magyarországra hozták koncertezni. S hogy
szálláshelyül, mintegy „bázisként” Újszászt választották, annak természetesen
személyes kötõdésük az oka.
A kórus 2011. május 17-28. között egy hetet Magyarországon, öt
napot Erdélyben töltött Csaknem minden este koncerteztek valamelyik
közeli-távolabbi városban, többek között Jászberényben a Déryné Mûvelõdési
Központban, Szolnokon a Belvárosi Plébániatemplomban, Kecskeméten a Református
Templomban, Debrecenben a Református Nagytemplomban. A nagy sikerû búcsúkoncertnek
május 27-én este az újszászi Református Templom adott helyet. Az
énekesek Újszászon is ugyanazt a színvonalas programot adták elõ, mint amivel a
világ más városaiban is felléptek.
Az újszászi koncert délelõttjén a tornacsarnokba is ellátogattak a
kórus tagjai, ahol a lábtoll-labdázással ismerkedtek. Tóth Gábor
vezetésével (angol hangja Juhász István), Barta Martin, Farkas
Balázs, Hartyányi Dániel, Herczeg Gábor, Juhász István és Oszlányi
Mercédesz mutatták be a lábtoll-labdázást a vendégeknek, majd kezdetét
vette a közös játék.
![](hirek_110527_amerikaiak_ujszasz_elemei/image001.jpg)
Hartyányi Dániel
![](hirek_110527_amerikaiak_ujszasz_elemei/image002.jpg)
Herczeg Gábor és Tóth Gábor
![](hirek_110527_amerikaiak_ujszasz_elemei/image003.jpg)
Juhász István fordította Tóth Gábor ismertetõjét
![](hirek_110527_amerikaiak_ujszasz_elemei/image004.jpg)
Herczeg Gábor
![](hirek_110527_amerikaiak_ujszasz_elemei/image005.jpg)
A közönség egy része
![](hirek_110527_amerikaiak_ujszasz_elemei/image006.jpg)
Hartyányi Dániel és Juhász István
![](hirek_110527_amerikaiak_ujszasz_elemei/image007.jpg)
Páros játék
![](hirek_110527_amerikaiak_ujszasz_elemei/image008.jpg)
Játék a kórus tagjaival
![](hirek_110527_amerikaiak_ujszasz_elemei/image009.jpg)
Közös játék
![](hirek_110527_amerikaiak_ujszasz_elemei/image010.jpg)
Mindenki rúgta
![](hirek_110527_amerikaiak_ujszasz_elemei/image011.jpg)
Játék mezítláb
![](hirek_110527_amerikaiak_ujszasz_elemei/image012.jpg)
Mindenki mozgásban
![](hirek_110527_amerikaiak_ujszasz_elemei/image013.jpg)
Oszlányi Mercédesz segített az amerikai lányoknak
![](hirek_110527_amerikaiak_ujszasz_elemei/image014.jpg)
Mérkõzés
![](hirek_110527_amerikaiak_ujszasz_elemei/image015.jpg)
Nõi játék
Fotó: Szurmai Tibor