Fitbalance Kids
2020. augusztus 30. Budapest
Gyermeknap nem maradhat el!
A járványügyi intézkedések miatt eredeti idõpontjában, május 31-én
nem volt lehetõség megtartani a Fitbalance Kids-et, de az ingyenes gyermeknapi
rendezvény az idén sem maradt el. A szervezõ Fitbalance csapat folyamatosan
dolgozott a rendezvény elõkészítésén, és augusztus 30-án, az év legmelegebb
napján megrendezte a sportot, kalandot és élményt kínáló ingyenes
gyermekfesztivált a budapesti Orczy-parkban.
2019-ben több mint 14 ezren voltak kíváncsiak az 50-féle
sportprogramra, látványos sportbemutatókra, óriás akadálypályákra, interaktív
élményparkra, koncertekre és közönségtalálkozókra. Az idén a szervezõk még
izgalmasabb programokkal készültek, hogy kárpótolják a gyermekeket az elmaradt
tavaszi élményekért.
A 3-18 éves fiataloknak szóló ingyenes rendezvény küldetése, hogy
népszerûsítse a klasszikus és modern mozgásformákat, sportágakat, valamint az
egészséges életmódot.
A Sportfaluban ismét helyet kapott a lábtoll-labdázás. Fehér János
vezetésével az Újszászi VVSE lábtoll-labdázói – Almási László, Diós Letícia,
Jónás Károly, Konka Dániel, Kovács Brigitta, Kulcsár Zalán, Zsigmond Tamás –
játszottak 9 órától 18 óráig folyamatosan az érdeklõdõkkel, akik a
lábtoll-labdázás és a shuttleballozás után a chipes karszalagjukra kaptak
teljesítést igazoló pontot. A sok pontot gyûjtõk sportszerekre válthatták be
pontjaikat.
A rövid szünetekben az újszásziak is több sportágat és
akadálypályát kipróbáltak. A boksz és a teqpong tetszett nekik a legjobban.
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image001.jpg)
Fitbalance Kids
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image002.jpg)
A Sportfalu sportágai
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image003.jpg)
A rendezvény térképe
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image004.jpg)
Konka Dániel és Almási László. A háttérben a Ludovika
épülete
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image005.jpg)
Diós Letícia és Kovács Brigitta
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image006.jpg)
Két pályán lehetett lábtoll-labdázni
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image007.jpg)
Kulcsár Krisztián és Jónás Károly boksszal melegített. A
boxzsákot Dömsödi Renáta ökölvívó szakedzõ, WBO, IBF világbajnok és kétszeres
profi magyar bajnok tartja
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image008.jpg)
A lábtoll-labdázók fõhadiszállása
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image009.jpg)
Kit üt le a golyó?
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image010.jpg)
Jónás Károly és Kovács Brigitta
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image011.jpg)
Az elsõ érdeklõdõ
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image012.jpg)
Játék a pályán
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image013.jpg)
Ügyes gyerekek
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image014.jpg)
Egy lábtoll-labdával is nagyon ügyes kosárlabdázó
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image015.jpg)
Nagyüzem mindkét pályán
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image016.jpg)
Ebéd
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image017.jpg)
Jónás Károly, Zsigmond Tamás és Kulcsár Zalán
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image018.jpg)
Játék Diós Letícia közremûködésével
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image019.jpg)
Konka Dániel shuttleballozik
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image020.jpg)
Kulcsár Zalán
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image021.jpg)
Kulcsár Zalán
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image022.jpg)
Kulcsár Zalán sáncolja Jónás Károly talpalását
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image023.jpg)
Kulcsár Zalán bravúros rúgása
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image024.jpg)
Kulcsár bravúr a háló másik oldaláról is
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image025.jpg)
A kék trikós lábtoll-labdázónak újszászi rokonai vannak
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image026.jpg)
Családi játék
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image027.jpg)
A kicsiknek a lila labda tetszett
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image028.jpg)
Beszélgetés Újszászról
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image029.jpg)
Ki, kit ismer Újszászon?
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image030.jpg)
Pontozás
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image031.jpg)
Pont a chipre
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image032.jpg)
A pesti fiúk nem bírtak az újszászi lányokkal
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image033.jpg)
A sakkozó kislány a lábtoll-labdázás elõtt több partit
megnyert Almási László ellen
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image034.jpg)
Teqpong
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image035.jpg)
Mérkõzés
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image036.jpg)
Kossuth Lajos most is a lábtoll-labda pálya felé mutatott
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image037.jpg)
Almási László a teniszpályán
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image038.jpg)
Jónás Károly szervája
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image039.jpg)
Kovács Brigitta, Diós Letícia, Konka Dániel, Zsigmond
Tamás, Kulcsár Zalán, Almási László és Jónás Károly
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image040.jpg)
Diós Letícia, Kovács Brigitta, Konka Dániel, Zsigmond
Tamás, Kulcsár Zalán, Almási László és Jónás Károly
![](hirek_200830_fitbalancekids_budapest_elemei/image041.jpg)
Az utolsó próbálkozók
Fotó: Fehér János és Kovács Brigitta