20 év – 20 óra
2013. május 26. Újszász
1993. május 29-én Csillebércen rendezték Magyarországon az elsõ
hivatalos lábtoll-labda versenyt, amelyen a Budapest Városmajor úti Általános
Iskola tanulói, nyárlõrinci, sarudi és újszászi gyerek és serdülõ versenyzõk
vettek részt. A huszadik születésnapot május 25-én és 26-án 20 órás
lábtoll-labdázással ünnepelték Újszászon. A helyiek mellett jánoshidaiak és
tápióbicskeiek is részt vettek a húszórás játékban. Május 25-én 15 órakor a
nyitó mérkõzésen az 1993-ban gyõztes újszászi hármasból Lakatos Zoltán és
Polónyi Ágnes, valamint a szintén csillebérci résztvevõ Lakatos Attila és
edzõjük Fehér János a 2013 májusában Zánkán diákolimpiát nyerõ Juhász Patrik,
Kovács Márton, Suki József összeállítású csapat ellen játszott. A fiatalok
kicsit lazán kezdték a játékot, aztán nagyon meglepõdtek, amikor a még mindig
jól játszó „öregek” elverték õket. Nem járt jobban az Ézsiás Fanni, Ézsiás
Zsófia, Vachal Krisztina diákolimpiai bajnokcsapat sem. Utána sorra érkeztek és
léptek pályára a korábbi országos bajnok és válogatott játékosok: Bakó János,
Béki Tamás, Fehér Judit, Juhász István, Harsányi Judit, Hartyányi Dániel, Konka
Gábor, Konka Péter, Nagy Diána, Pintácsi László, Simon János, Sipos Péter és
Varga Adrienn. A jelenlegi legjobbakat Becskereki Sándor, Ézsiás Kitti, Herczeg
Gábor és Tóth Gábor képviselte. Volt, aki egy-két órát játszott, volt, aki
nyolc-tíz órán keresztül ott volt teremben. Volt, aki két-három órás alvás után
újra játékra jelentkezett. Néhányan húsz órán keresztül talpon voltak. A húsz
óra alatt 103-an játszottak. A huszadik óra végén, fáradságát legyõzve mindenki
pályára lépett és a Lõrincz Tamás (Tápióbicske) gyõzelmével végzõdõ indián
játékkal köszöntötte a huszadik születésnapot.
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image001.jpg)
Hol volt, hol nem volt, húsz éve kezdõdött
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image002.jpg)
Generációk mérkõzése
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image003.jpg)
Lakatos Attila úgy mint régen
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image004.jpg)
Suki József
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image005.jpg)
Egy szép olló
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image006.jpg)
Lakatos Zoltán, Lakatos Attila, Polónyi Ágnes, Fehér János.
Elöl: Kovács Márton, Juhász Patrik és Suki József
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image007.jpg)
Fehér Judit, Lakatos Attila, Lakatos Daniella, Lakatos
Zoltán, Lakatos Zoltánné, Polónyi Ágnes és Harsányi Judit
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image008.jpg)
Hartyányi Dániel, Simon János, Juhász István, Varga
Adrienn, Pintácsi László és Sipos Péter
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image009.jpg)
Bakó János, Pintácsi László, Herczeg Gábor, Hartyányi
Dániel, Kézér Zsolt és Juhász István
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image010.jpg)
Varga Adrienn
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image011.jpg)
Az Ézsiás család
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image012.jpg)
Konka Gábor, Varga Adrienn, Konka Péter és Béki Tamás
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image013.jpg)
Emléklap
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image014.jpg)
Farkas Lilla és Farkas István
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image015.jpg)
Szeniorok: Fehér János, dr. Baky Endre és Fehérné Szekeres
Zsuzsanna
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image016.jpg)
Az utolsó mérkõzés
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image017.jpg)
A befejezõ "indiánozás"
![](hirek_130526_huszev_ujszasz_elemei/image018.jpg)
A huszadik születésnapot köszöntötték
Fotó: Béki Tamás, Fehér János és Fehér Judit