Lengyel testvérvárosunk delegációjával lábtoll-labdáztunk
2023.szeptember 10. Újszász
A 26. városnap alkalmából a lengyelországi Debicából érkeztek
Újszászra vendégek. A 2004-ben kötött testvérvárosi kapcsolatot erõsítettük meg
ezáltal, új kapcsolódási pontokat keresve, illetve a meglévõ közös pontok
megújítását helyeztük fókuszba.
A lengyelországi lábtoll-labdázás nagy hagyományokkal rendelkezik,
hiszen 2013-ban Pustków Osiedle, a Debica közigazgatási területén elhelyezkedõ
község adott helyet az ifjúsági nemzetközi lábtoll-labda bajnokságnak, mely az
6. Lábtoll-labda Európa-bajnokság fõpróbája volt, amit szintén ezen a
helyszínen rendeztek 2014-ben. A 2010-es években számos kiváló játékos került
ki ebbõl a térségbõl, elsõsorban a nõi mezõnybõl, akik nemzetközi szinten is
eredményesek voltak.
Ezúttal a sportvezetõjük sajnos nem tudott ellátogatni hozzánk, ám
a négy fõs küldöttségben kulturális és közmûvelõdési szakemberekkel, szociális
és társadalmi ügyekért felelõs kollégájukkal találkozhattunk, akik lelkesen
rúgták a lábtoll-labdát két napon keresztül. Nem volt ismeretlen számukra a
sportág, az egyikõjüknek saját lábtoll-labdája is van otthon. A szombati
városnap estéjén vacsora elõtt rúgtuk a labdát egészen addig, amíg a Szász
Étterem tetejére fel nem repült. A vasárnapi sportnapon folytattuk a
passzolgatást, illetve beszélgettünk a sportágról. A lábtoll-labda mellett a
sepak takrawot és shuttleballt is kipróbálták, illetve a helyi íjászok
bemutatója is magával ragadta õket.
Reméljük, hogy ez a hétvége jó alapot jelent a lengyel
lábtoll-labdázás megújítására. A kulturális és szociális ügyekért felelõs
munkatársak továbbítják sportszervezõ kollégájuknak az Újszászon szerzett
élményeiket, tapasztalatukat, melynek köszönhetõen tovább szeretnénk építeni
ezt a kapcsolatot.
Farkas Lilla
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image001.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image002.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image003.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image004.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image005.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image006.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image007.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image008.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image009.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image010.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image011.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image012.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image013.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image014.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image015.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image016.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image017.jpg)
![](hirek_230910_lengyel-varosnapon_ujszasz_elemei/image018.jpg)