Utánpótlás edzõtábor
2017. július 7. Újszász
Július 7-én a jászboldogházi strandon tartott edzéssel és
strandolással befejezõdött az Újszászi VVSE lábtoll-labda szakosztályának 10-12
éves kezdõk részére szervezett háromhetes edzõtábora. Az edzéseket Fehér János,
Tóth Gábor és Misovics Sándor utánpótlás labdarúgóedzõ tartotta, akinek
koordinációs segédeszközök – létra,egyensúlyozó párna – használatával tartott
érdekes és hasznos edzéseit nagyon szerették a gyerekek. Aki rendszeresen
látogatta az edzéseket, az minden hétvégén részt vehetett
a jászboldogházi strandon tartott jutalomedzésen, ahol a lábtoll-labdázás
mellett tollaslabdázni és focizni is lehetett és a vízi játékok mellett az
úszást is lehetett gyakorolni.
Az utolsó elõtti napon egyéni versenyen mutatták meg tudásukat a
résztvevõk.
Eredmények
Kicsi fiúk: 1. Oláh
Levente, 2. Lakatos Levente, 3. Galambos Levente, 4. Ürmös László
Nagyobb fiúk: 1. Oláh Krisztián, 2. Makula Lajos, 3. Kanálos József, 4.
Kulcsár Zalán, 5. Ágotai Ede, 6. Jónás Károly Krisztián
Lányok: 1. Suki Bianka, 2. Nagy Barbara, 3. Oláh Lola, 4. Ézsiás Lotti,
5. Hajdú Fanni

Dobogón a csapat

Futás elõtt

Rajt

Oláh Krisztián volt a leggyorsabb

Oláh Lola és Oláh Levente

Lakatos Levente

Egyéni verseny

Nagy Barbara

A legkisebbek versenye: 2. Lakatos Levente, 1. Oláh
Levente, 3. Galambos Levente, 4. Ürmös László

Makula Lajos - Oláh Krisztián döntõ

2. Makula Lajos, 1. Oláh Krisztián, 3. Kanálos József, 4.
Kulcsár Zalán, 5. Ágotai Ede, 6. Jónás Károly Krisztián

2. Nagy Barbara, 1. Suki Bianka, 3. Oláh Lola, 4. Ézsiás
Lotti, 5. Hajdú Fanni

Jégkrém volt a díj

Utazás Jászboldogházára

A vonaton

Edzés a jászboldogházi strandon

Ézsiás Lotti

Ágotai Ede, Kulcsár Zalán és Oláh Lola

Strandjáték

Játék zöld labdával

Edzés a strandon

A strandon fejezõdött be az edzõtábor

Ez nyerõ!

A kismedencébenrnendszergyula

A nagymedencében

Úszás

A büfében

Lángos volt az ebéd

A strandon lángos és jégkrém is kapható

Lakatos Levente

Kulcsár Zalán

Makula Lajos
Fotó: Fehér János