Tisztújító közgyûlés
2021.06.26. Baks
Június 26-án a szenior országos bajnokság elsõ napját követõ
vacsora után Bakson, a Krónikás Park Fogadóban tartotta tisztújító közgyûlését
a Magyar Lábtoll-labda Szövetség. A közgyûlés megtartását az indokolta, hogy
2021. július 17-én lejár a 2016-ban öt évre megválasztott tisztségviselõk
mandátuma. A közgyûlés elõkészítése során Veres Pál elnök és Budavölgyi Kálmán
elnökségi tag jelezte, hogy nem jelölteti magát a következõ öt évre. Mindketten
2002 novembere óta dolgoztak a szövetség elnökségében. Köszönet a hosszú és
kitartó munkájukért. Az Ellenõrzõ Bizottságban a 2020 júniusában elhunyt Laskiné
Spingár Éva helyére kellett új elnököt választani.
A jelenlévõk a következõ öt évre Fehér János Károlyt (Újszászi VVSE)
választották elnökké, aki 1995. március 11. óta fõtitkárként, majd ügyvezetõ
elnökként 26 éve szervezi a magyar lábtoll-labdázást.
A szakmai alelnök továbbra is Takács Tamás (Cserszegtomaji SK), aki
2002 óta tölti be folyamatosan ezt a pozíciót.
Az ügyvezetõ elnöki posztra a huszonkét éves Farkas Lillát
(Újszászi VVSE) választották a közgyûlés résztvevõi. Lilla tíz éve
lábtoll-labdázik, a nõi mezõny éljátékosa, válogatott versenyzõ, nõi csapatban
vb bronzérmes. A Corvinus Egyetem hallgatója. Diplomamunkáját az európai
lábtoll-labdázás fejlesztési lehetõségeirõl írja. A mesterképzésen
sportközgazdász szakon folytatja tovább tanulmányait. Felsõfokon beszél
angolul, informatikában is nagyon képzett.
Ismét az elnökségi tagja lett Vágó Tibor, a minden korcsoportban
szép eredményeket elérõ Pusztaszer PISZE SE elnöke. Új tagként választották be
az elnökségbe Nagy Mátét, a Tápióbicske Lábtoll-labda SE 25 éves, ambiciózus
fiatal elnökét.
Az Ellenõrzõ Bizottság elnöke a következõ öt évben Orbán Tibor
(Szederkény SE), a bizottság tagjai: Kohán Árpádné (Dunaújváros Gárdonyi) és
Tánczos Krisztina (Újszászi VVSE).
Az elmúlt öt évben a Fegyelmi Bizottságnak nem volt ügye. Az
esetlegesen elõforduló ügyekre a közgyûlés a következõ öt évre is megerõsítette
a bizottságot: Elnök: dr. Farkas Martina (Borjád SE), tagok: Lakatos Zoltán
(Újszászi VVSE) és Tóth Zoltán (Pusztaszer PISZE SE).
A közgyûlés a kötelezõen választott bizottságok mellett a munka
dinamizálása érdekében szakbizottságokat hozott létre, amelyekbe a
szakterületeken szívesen dolgozókat kérték fel. A bizottságok nyitottak. Bárki,
aki valamiben tud segíteni, csatlakozhat!
Kommunikációs és Marketing Bizottság
Elnök: Czank István (Újszászi VVSE), tagok: dr. Bogár László,
Farkas Lilla, Fehér Judit, Herczeg Gábor (Újszászi VVSE), Nagy Máté
(Tápióbicske LSE) és dr. Varga Zoltán (Cserszegtomaji SK)
Ez a bizottság foglalkozna a sportág népszerûsítésével, a honlap, a
Facebook oldal és az Instagram oldal fejlesztésével és a pályázatírással is.
Verseny- és Játékszabály bizottság
Elnök: ifj. Fehér János, tagok Herczeg Gábor, Kézér Zsolt (Újszászi
VVSE) és Takács Endre (Nagykanizsa ZSE)
A versenyek rendezése, a ranglisták vezetése, a válogatott keretek kijelölése,
a játékszabályok karbantartása és a játékvezetõ képzés tartozik ehhez a
bizottsághoz.
Utánpótlás Bizottság
Elnök: Tóth Gábor (Újszászi VVSE), tagok: Kohán Árpádné
(Dunaújváros Gárdonyi) és Sillinger Zsanett
(Cserszegtomaji SK).
A bizottság feladatköre: a szakosztályokban folyó
utánpótlás-nevelés szakmai segítése, edzésprogramok készítése, alkalmanként
közös edzések, edzõtáborok szervezése.
A tervek szerint a bizottságok kéthavonta tájékoztatják majd az
elnökséget a szakterületükön folyó munkáról és tesznek a szövetség mûködését és
a lábtoll-labda sportág fejlõdését elõsegítõ javaslatokat.
![](hirek_210626_tisztujito-kozgyules_barcs_elemei/image001.jpg)
Fehér János elnök
![](hirek_210626_tisztujito-kozgyules_barcs_elemei/image002.jpg)
Takács Tamás szakmai alelnök
![](hirek_210626_tisztujito-kozgyules_barcs_elemei/image003.jpg)
Farkas Lilla ügyvezetõ elnök
![](hirek_210626_tisztujito-kozgyules_barcs_elemei/image004.jpg)
255 Nagy Máté elnökségi tag
![](hirek_210626_tisztujito-kozgyules_barcs_elemei/image005.jpg)
Vágó Tibor elnökségi tag
![](hirek_210626_tisztujito-kozgyules_barcs_elemei/image006.jpg)
006 Orbán Tibor, az Ellenõrzõ Bizottság elnöke
![](hirek_210626_tisztujito-kozgyules_barcs_elemei/image007.jpg)
Kohán Árpádné, az Ellenõrzõ Bizottság tagja
![](hirek_210626_tisztujito-kozgyules_barcs_elemei/image008.jpg)
Tánczos Krisztina, az Ellenõrzõ Bizottság tagja
![](hirek_210626_tisztujito-kozgyules_barcs_elemei/image009.jpg)
Bakson, a Krónikás Park Fogadóban
![](hirek_210626_tisztujito-kozgyules_barcs_elemei/image010.jpg)
Tanácskozás a lábtoll-labdázás jövõjérõl