Kárpát-medencei fiatalok kulturális és sporttalálkozója
2019. október 23. Királyhelmec
Júliusban Kárpát-medencei fiatalok részvételével kulturális és
sporttalálkozót rendeztünk Újszászon. A Nemzeti Együttmûködési Alaphoz közösen
pályázott a Magyar Lábtoll-labda Szövetség és a Kisgéresi Szövetkezeti
Sportegyesület (Szlovákia), amely Feke Gábor királyhelmeci testnevelõ tanárt
delegálta a Kárpát-medencei fiatalok kulturális és sporttalálkozója
szervezõbizottságába. A tálákozónak a kulturális programok mellett a sport, a lábtoll-labdázás
is része volt.
A júliusi találkozón a Felvidék képviseletében Feke Gábor
vezetésével nyolc 13-15 éves királyhelmeci fiatal vett részt. Kárpátaljáról,
Sárosorosziból heten érkeztek. A határon belülieket Cserszegtomajról nyolcan,
Pusztaszerrõl öten, Újszászról pedig tizennégyen képviselték.
A találkozó felvidéki része Feke Gábor meghívására október 22-24-én
zajlott Királyhelmecen és környékén. Sajnos, a kárpátaljaiakat iskolájuk nem
engedte el. A nyári magyarországi résztvevõk közül a cserszegtomajiak sem
tudtak a Felvidékre utazni. Helyükre öt dunaújvárosi és négy nagykanizsai
lépett. Velük együtt öt pusztaszeri és huszonkét újszászi résztvevõ alkotta a
Felvidékre utazó csapatot.
Az Újszászról induló 36 fõs csapat út közben elfoglalta Boldogkõ
várát. A résztvevõknek nagyon tetszett a korhû ölözetû várdeák régies nyelven
tartott idegenvezetése, a szép környezett, a várfalakon mászkálás, a tömlöcben
egymás megláncolása és kalodába zárása. A várfoglalásban alaposan megéhezett
társaság Széphalomban a Múzeumkert vendéglõben pótolta energiahiányát. Itt
csatlakozott a csapathoz Feke Gábor, aki a magyar-szlovák határon fekvõ Pácinba
kalauzolta a vendégeket, ahol a Karcsa holtága melletti régi tornácos
parasztházakból kialakott vendégházakban szállásolta el õket. A késõ délután és
az este sportolással telt. Sokan eveztek a holtágon. Nagyon kedvelt volt a
minigolf. A csocsózást, a pingpongozást, a kosárlabdázást és a trambulinozást
is szinte mindenki kipróbálta.
A második nap rövid reggeli sétával kezdõdött, amely során a csapat
gyalog kelt át a határon. A szlovák oldalon várakozó autóbusszal rövid utazás
következett Királyhelmecre, Bodrogköz legnagyobb városába, a fennállásának 70.
évfordulóját az elmúlt évben ünneplõ Királyhelmeci Gimnáziumba.
Az iskola forgatagában a nyári ismerõsök örömmel köszöntötték
egymást. A reggeli után a tornateremben sorakoztak fel a csapatok, ahol dr.
Ténai Mária címzetes igazgató köszöntötte a résztvevõket. Október 23-dika révén
köszöntõjében röviden megemlékezett az 1956-os magyarországi eseményekrõl is.
Utána megkezdõdött a lábtoll-labdázás. Két korcsoportban nyolc versenyszámban
53-an játszottak. Leglátványosabb a nagy indián játék volt, amelyben 53-an
kezdték a játékot, és aki hibázott, az kisett a játékból. Pölcz Máté
(Nagykanizsa) nem hibázott. Õ nyerte ezt versenyszámot.
A további gyõztesek:
Ifjúsági csapat: Bakó Lili, Czétényi Krisztián, Sebõk Roland,
Varga-Nagy Bálint (Újszászi VVSE)
Serdülõ csapat: Jónás Károly, Konka Dániel, Kulcsár Zalán, Zsigmond
Tamás (Újszászi VVSE)
Leány csapat: Buki Napsugár, Hegedûs Petra, Kiss Bettina (Pusztaszer
PISZE SE)
Kezdõ fiú csapat: Blanár Ábel, Botos Márió, Feke Gábor Áron
(Királyhelmec)
Kezdõ leány csapat: Géresi Fanni, Kovács Lilla, Liszkai Eszter
(Királyhelmec)
Ifjúsági páros: Kenyeres Krisztián, Rab Alexander (Újszászi VVSE)
Serdülõ páros: Pirbus Domokos, Pölcz Máté (Nagykanizsa ZSE)
Leány páros: Buki Napsugár, Kiss Bettina (Pusztaszer PISZE SE)
Ebéd után Feke Gábor vezetésével rövid városnézés következett.
Megnéztük a fõtéren, a Millenniumi téren egymás mellett álló Szent István,
Szent Imre és Szent László egész alakos szobrait és a fõtéren található
díszkutat, amelynek dombormûvei a városhoz kötõdõ történelmi személyiségeket
ábrázolják. Egy gyors vásárlás is belefért a programba.
A kirándulás után folytatódtak a versenyek, amelyek befejezése után
mindenki emléklapot és zöld-fehér Kárpát-medence Kupa pólót kapott.
Az iskola Liba-Galiba fõzõversenyen nyertes szakácsai nagyon finom
vacsorával kedveskedtek a fáradt és éhes résztvevõknek.
A búcsúzás után a reggeli úthoz hasonlóan busszal és gyalog tértünk
vissza Pácinba.
A harmadik napon Sátoraljaújhelyen, a Zemplén kalandparkban
folytatódott a program. A csapat tagjai az ország leghosszabb libegõjén és
leghosszabb bobpályáján emelték adrenalin szintjüket. A hasznos és érdekes
háromnapos túra a Hunor étteremben a búcsú ebéddel fejezõdött be.
Remélhetõleg 2020-ban lesz folytatás.
Fehér János
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image001.jpg)
Megálló Boldogkõn
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image002.jpg)
Sebõk Roland Boldogkõn
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image003.jpg)
A boldogkõi várfalon
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image004.jpg)
A boldogkõi várban
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image005.jpg)
Oláh Lola, Sebõk Bence és Suki Bianka
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image006.jpg)
Breszkó Viktória
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image007.jpg)
Tárlatvezetés korhû ruhában
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image008.jpg)
Kilátás a várból
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image009.jpg)
Az õrtorony
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image010.jpg)
Jónás Károly és Zsigmond Tamás a tömlöcben
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image011.jpg)
Kalodában
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image012.jpg)
Ketrecben
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image013.jpg)
A várfalban
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image014.jpg)
Csoportkép Boldogkõn
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image015.jpg)
Ebéd Széphalmon
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image016.jpg)
Csónakázás
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image017.jpg)
Evezés
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image018.jpg)
Biliárdozás
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image019.jpg)
Bakos Dávid szaltója
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image020.jpg)
Vacsora Pácinban
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image021.jpg)
Vendéglátónk, Feke Gábor a pácini vacsorán
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image022.jpg)
Pácini szobrok
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image023.jpg)
A határ
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image024.jpg)
Szlovákiában
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image025.jpg)
Királyhelmec felé
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image026.jpg)
Megérkezés Királyhelmecre
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image027.jpg)
Reggeli
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image028.jpg)
Dr. Ténai Mária és Feke Gábor a megnyitón
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image029.jpg)
Dr. Ténai Mária a rendezvény hivatalos pólójával
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image030.jpg)
A kulturális és sporttalálkozó résztvevõi
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image031.jpg)
A királyhelmeciek
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image032.jpg)
Az újszásziak
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image033.jpg)
A dunaújvárosi fiúk
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image034.jpg)
Nagykanizsa csapata
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image035.jpg)
Pusztaszer csapata
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image036.jpg)
Dunaújváros - Újszász mérkõzés
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image037.jpg)
Pusztaszer - Újszász mérkõzés
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image038.jpg)
Királyhelmeciek a pályán
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image039.jpg)
Mérkõzés után a királyhelmeci és az újszászi lányok
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image040.jpg)
A Királyhelmec - Nagykanizsa mérkõzés után
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image041.jpg)
Az Újszász - Királyhelmec mérkõzés után
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image042.jpg)
A Dunaújváros - Királyhelmec mérkõzés után
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image043.jpg)
Királyhelmeci és újszászi lányok
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image044.jpg)
Királyhelmec fõterén
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image045.jpg)
Díszkút
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image046.jpg)
Szent István, Szent Imre és Szent László szobra
Királyhelmec fõterén
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image047.jpg)
A királyhelmeci Városháza
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image048.jpg)
Díjkiosztó
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image049.jpg)
A királyhelmeci leány csapatok
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image050.jpg)
A királyhelmeci fiú csapatok
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image051.jpg)
A díjakat Feke Gábor adta át
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image052.jpg)
Serdülõ fiú csapat: 2. Dunaújváros, 1. Újszász, 3.
Nagykanizsa, 4. Újszász
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image053.jpg)
Serdülõ leány csapat: 2. Újszász, 1. Pusztaszer, 3. Újszász
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image054.jpg)
Mindenki zöldben
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image055.jpg)
Nagy indián játék
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image056.jpg)
53-an a pályán
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image057.jpg)
Serdülõ fiú páros: 2. Irowa Noel, Kattári Dávid
(Dunaújváros), 1. Pirbus Domokos, Pölcz Máté (Nagykanizsa), 3. Jónás Károly,
Kulcsár Zalán (Újszász)
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image058.jpg)
Serdülõ leány páros: Horváth Réka (Nagykanizsa), Hegedûs
Petra (Pusztaszer) 1. Buki Napsugár, Kiss Bettina (Pusztaszer), 3. Suki Bianka
és hiányzó Kolmanics Bianka (Újszász)
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image059.jpg)
Ifjúsági páros: 2. Varga-Nagy Bálint, Czétényi Krisztián,
1. Rab Alexander, Kenyeres Krisztián, 3. Bakos Dávid, Sebõk Roland (mind
Újszász)
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image060.jpg)
Királyhelmeci lábtoll-labdás emlékek
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image061.jpg)
Lábtoll-labdás serleggyûjtemény
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image062.jpg)
Libegõzés
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image063.jpg)
Irány a hegytetõ!
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image064.jpg)
Pirbus Domokos és Konka Dániel
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image065.jpg)
Kiss Bettina és Szabó Luca
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image066.jpg)
Irowa Noel és Zsigmond Tamás
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image067.jpg)
Ledneczki Patrik és Kattári Dávid
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image068.jpg)
A Magas-hegyi kilátóban
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image069.jpg)
Zempléni panoráma a kilátóból
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image070.jpg)
Lefelé a Libegõvel
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image071.jpg)
Hajdú Fanni és Diós Letícia
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image072.jpg)
Bakos Dávid és Balogh Márton
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image073.jpg)
Bobozás. Hajdú Fanni és Bubori Hajnalka
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image074.jpg)
Horváth Réka
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image075.jpg)
Kattári Dávid és Rabi Marcell
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image076.jpg)
Breszkó Klaudia és Suki Bianka
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image077.jpg)
Nagykanizsai páros
![](hirek_191023_karpatmedencekup_kiralyhelmec_elemei/image078.jpg)
Ebéd a Hunor étteremben
Fotó: Fehér János