Nyolc újszászi, négy dunaújvárosi és egy szederkényi aranyérem a Tini Kupán
2024. november 09. Szederkény
Ágrajzok
A Pécs melletti kis település, Szederkény idén második alkalommal
rendezett lábtoll-labda ranglista versenyt az újonc, gyermek és serdülõ
korcsoportos versenyzõk számára. November 9-én Dunaújváros, Szederkény és
Újszász közel hatvan versenyzõje érkezett az eseményre.
A megnyitón a házigazda Orbán Tibor köszöntötte a résztvevõket, aki
a verseny legfiatalabb játékosát, a 2017-ben született szederkényi Faludi
Ervint egy serleggel jutalmazta. Ezután csapat versenyszámmal kezdtük a
programot, ahol az újoncok is a gyermekek között versenyeztek. A 2011-ben vagy
korábban született fiúk versenyében nyolc csapat indult, ahol Újszász Breszkó
Szederkény Kõhalmi csapatát gyõzte le az elõdöntõben, Újszász Kiss pedig
Dunaújváros Somogyinál bizonyult jobbnak ezúttal. A döntõben két újszászi
csapat találkozott, ahol Kanalas Nikolasz, Kiss Vendel és Vidák Antal
labdabiztos, gyors játékkal 11-8, 11-6-ra gyõzte le Breszkó Dominik, Farkas
Alex és Turai Csaba csapatát. A bronzéremért a dunaújvárosi Kondor Zalán,
Kovács Patrik és Somogyi András három játszmában (10-12, 11-5, 11-4) gyõzte le
a szederkényi Kõhalmi Károlyt, Lutz Leventét, Otterbein Kristófot és Vicze
Rault. Ugyan a házigazda település három csapata nem tudott bejutni a legjobb
négy közé, de mindannyian megnehezítették az elõdöntõbe jutó csapatok dolgát,
szoros és izgalmas mérkõzéseknek lehettünk szemtanúi a negyeddöntõkben.
A gyermek lányoknál öt csapat játszott körmérkõzést, ahol a korábbi
versenyeken is eredményesen szereplõ Debrei Alexandra, Fajkó Norina, Farkas Alina
és Joó Brigitta négy gyõztes mérkõzéssel nyerte meg a versenyt. Egyedül a
második helyig jutó dunaújvárosi Nagy Hanna, Naszádos Kamilla és Váradi Hanna
csapata tudott szettet rabolni tõlük. Az elsõ játszmát az újszászi lányok
11-7-re hozták éles szerváikkal és pontosan helyezett labdáikkal. A második
játszmában a Fejér megyeiek 9-11-es eredménnyel fordítottak, majd a harmadik
játszmára az újszásziaknak sikerült ismét összeszedett, jó játékot produkálni
és 14-12-re tudtak nyerni. A bronzérmet a dunaújvárosi Borgulya Veronika,
Farkas Hedvig, Kondor Kitti és Kovács Noémi szerezték meg, akiket egy újszászi
és egy dunaújvárosi többnyire újonc játékosokból álló csapat követett.
A serdülõ fiúknál szintén körmérkõzések során alakult ki a végsõ
eredmény. Az újszászi Kanalas Renátó, Kanálos Péter, Oláh Olivér és Sörös
László alkotta csapat három gyõztes mérkõzéssel szerezte meg az aranyérmet. A
dobogó második fokára klubtársaik, Kanalas Dominik, Kanalas Richárd és Rézmûves
Alex állhattak, akiket az elsõ és második helyezett csapatok ellen is egy-egy
játszmát nyerõ Marczi Maja (Szederkény), Nagy György és Vicsotka Martin
(mindkettõ Dunaújvárosi LSE) követtek. A negyedik helyen a két gyermek
korcsoportos fiú és egy serdülõ korcsoportos lány alkotta egység, Horváth Ádám,
Molnár-Némethy Botond és Zsákai Dzsenna végeztek.
Fiú párosban újonc korcsoportban négy duó versenyzett, akik közül
három gyõzelemmel a dunaújvárosi Tóth Dominik és Viszovszki Zétény végeztek az
élen. Õket a szederkényi Hahner Edmond és May Barnabás követték, a bronzérmeket
pedig Grácz Zente és Lutz Olivér (Szederkény), valamint Antal Sándor és Molnár
Csaba (Dunaújvárosi LSE) szerezték meg.
A tíz gyermek korcsoportos fiú páros versenyében Kanalas Nikolasz
és Kiss Vendel (Újszászi VVSE) a szederkényi Otterbein Kristófot és Vicze Rault
gyõzték le az elõdöntõben 11-6, 8-11, 11-5-ös eredménnyel az elõdöntõben. A
dunaújvárosi Kovács Patrik és Somogyi András Breszkó Dominik és Farkas Alex
ellen szereztek magabiztos gyõzelmet a döntõbe jutásért. A fináléban Kanalas és
Kiss mindkét játszmában 11-5-re gyõzték le Fejér vármegyei ellenfeleiket.
A serdülõ fiúk a csapathoz hasonlóan párosban is körmérkõzéseket
játszottak, akik közül az elõzõ versenyszámban is gyõztes Oláh Olivér és Sörös
László állhattak a dobogó legmagasabb fokára. Õket Kanálos Péter és Kanalas
Renátó követték Kanalas Richárd és Rézmûves Alex, valamint Vicsotka Martin és
Turai Csaba elleni gyõzelmüknek köszönhetõen.
A lányoknál a 2013-ban vagy késõbb született párosok voltak a
legtöbben, ahol a dunaújvárosi Kondor Kitti és Váradi Hanna bizonyultak a
legjobbnak, akik a döntõben magabiztos játékkal gyõzték le Jakus Lilit és
Katona Dórát. A dobogó harmadik fokára a kiválóan szerváló Faludi Emma és Kasza
Lia (Szederkény), illetve Borgulya Veronika és Farkas Hedvig (Dunaújvárosi LSE)
állhattak fel. Lénárt Zoé és Somodi Szonja az ötödik helyért az elsõ
versenyükön részt vevõ Nagyhajú Allegrát és Turai Csengét gyõzték le.
A gyermek korcsoportban Fajkó Norina és Farkas Alina a csapathoz
hasonlóan ebben a versenyszámban is fordulatos, izgalmas mérkõzés során gyõzte
le a dunaújvárosi Nagy Hannát és Naszádos Kamillát, akiket Debrei Loretta és
Nagyhajú Ingrid követnek az eredménylistán. A serdülõ lányok két párosának
mérkõzésén Marczi Maja és Kovács Noémi 16-14, 15-12-re gyõzték le Joó Brigittát
és Zsákai Dzsennát.
A nyolc újonc korcsoportos vegyes páros közül Kondor Zalán és
Farkas Hedvig szerezték meg a gyõzelmet. A döntõben Katona Dórát és Tóth
Dominikot 6-11, 11-7, 11-9-re gyõzték le, a harmadik helyen pedig Faludi Emma
és Lutz Olivér végeztek. A gyermek korcsoportban hasonlóan nagy létszámmal
találkoztunk vegyes párosban, ahol a tíz egység közül Breszkó Dominik és Fajkó
Norina (Újszászi VVSE) pontos rúgásaiknak és gyorsaságuknak köszönhetõen
megnyerték a versenyt. Az ezüstérmet Kiss Vendel és Joó Brigitta (Újszászi
VVSE) szerezték meg. A bronzmérkõzésen Kovács Patrik és Nagy Hanna
(Dunaújvárosi LSE) Váradi Hannát és Otterbein Kristófot (Dunaújvárosi LSE és
Szederkény) gyõzték le. A serdülõ korcsoportosoknál Kanálos Péter és Debrei
Loretta (Újszászi VVSE) három gyõztes mérkõzéssel szerezték meg az aranyérmet.
A további helyezések a megnyert és elveszített játszmák differenciája alapján
alakultak ki, hiszen a második helyen végzõ Marczi Maja és Vicsotka Martin, a
harmadik Kanalas Richárd és Kovács Noémi, illetve a negyedik Kanalas Renátó és
Zsákai Dzsenna is egy-egy gyõztes mérkõzést tudtak abszolválni.
A versenyen az Újszászi VVSE játékosai nyolc bajnoki címet
szereztek, a mindhárom újonc versenyszámban aranyérmes Dunaújvárosi LSE négy
bajnoki címet szerzett, Szederkény pedig a serdülõ lány párosban tudott bajnoki
címet szerezni Marczi Maja révén. A versenyszezon következõ állomása a
Dunaújvárosban megrendezésre kerülõ gyermek országos bajnokság lesz november 16-án.
Farkas Lilla