Lábtoll-labda bemutató Jászkiséren
2024. március 1. Jászkisér
Földi Ferenc intézményvezetõ invitálására lábtoll-labda bemutatót
tartott nyolc újszászi játékos Jászkiséren a Csete Balázs Általános Iskolában
március elsõ napján. A két foglalkozáson az iskola felsõ tagozatos diákjai
vettek részt, akik a látványos bemutató után lelkesen vetették bele magukat a
játékba. De nem csak a gyerekek voltak aktívak, hanem az intézmény két férfi
testnevelõ tanára is, akik a szünetben Dániel Petra és Sörös László részvételével
majdnem lejátszották az elsõ jászkiséri páros meccset az iskola arénájában. A
mérkõzés egy-egy nyert szett után félbe maradt, mert megkezdõdött az
ötödikeseknek a testnevelés órája, akik egész órán a lábtoll-labda érintési
formáit gyakorolták.
A házigazdák szíves megvendégelése után bepillantást nyerhettünk az
intézmény különbözõ létesítményeibe is, mint például az uszodába és a fedett
mûfüves pályára, ahol utóbbinál az újszászi fiatalok focizhattak és
röplabdázhattak.
Az eseménydús délelõtt után ígéretet kaptunk a helyi testnevelõ
tanároktól, hogy április 24-én, az Újszászon megrendezésre kerülõ II – IV.
korcsoportos lábtoll-labda megyei diákolimpián a Csete Balázs Általános Iskola
diákjai is ott lesznek.
A bemutatón részt vevõ újszászi játékosok voltak: Dániel Patrik,
Dániel Petra, Breszkó Dominik, Kanalas Renátó, Kanálos Péter, Nagy Leila, Rab
Bence, Sörös László.
Tóth Gábor
![](hirek_240301_bemutato_jaszkiser_elemei/image001.jpg)
Dániel Patrik, Kanalas Renátó, Sörös László, Kanálos Péter,
Dániel Petra, Rab Bence, Breszkó Dominik
![](hirek_240301_bemutato_jaszkiser_elemei/image002.jpg)
Sörös László mutatta be a labdaérintéseket
![](hirek_240301_bemutato_jaszkiser_elemei/image003.jpg)
Játék párban
![](hirek_240301_bemutato_jaszkiser_elemei/image004.jpg)
Kétlabdás játék
![](hirek_240301_bemutato_jaszkiser_elemei/image005.jpg)
Játék hálónál
![](hirek_240301_bemutato_jaszkiser_elemei/image006.jpg)
Sokan kipróbálták a lábtoll-labdát
![](hirek_240301_bemutato_jaszkiser_elemei/image007.jpg)
Játékban a testnevelõ tanárok
![](hirek_240301_bemutato_jaszkiser_elemei/image008.jpg)
Sörös László
![](hirek_240301_bemutato_jaszkiser_elemei/image009.jpg)
Dániel Petra
![](hirek_240301_bemutato_jaszkiser_elemei/image010.jpg)
Sörös László ollózása
![](hirek_240301_bemutato_jaszkiser_elemei/image011.jpg)
A felnõttek is élvezték a játékot
![](hirek_240301_bemutato_jaszkiser_elemei/image012.jpg)
Zsonglõr bemutató Kanálos Péter és Sörös László
fõszereplésével
![](hirek_240301_bemutato_jaszkiser_elemei/image013.jpg)
Breszkó Dominik és Rab Bence is sokat játszott az
érdeklõdõkkel
![](hirek_240301_bemutato_jaszkiser_elemei/image014.jpg)
Lábtoll-labdázás a testnevelés órán
![](hirek_240301_bemutato_jaszkiser_elemei/image015.jpg)
Röplabdázás